MENÜ
233.jpgrOcKeReK  \m/233.jpg
A Rock Orok es el PUSZTITHATATLAN

A Tankcsapda Magyarorszag legnépszerűbb rockegyüttese, melyet 1989 februárjában alapított[1] Debrecenben Lukács László gitáros/énekes.

A zenekar kezdeti punk rock stílusába fokozatosan vegyült bele a hard rock/heavy metal hangzás, amellyel egyre szélesebb közönségréteget sikerült megszólítaniuk. A Tankcsapda egyik legfontosabb védjegyének és népszerűségük kulcsának a mára egyetlen alapítótagként megmaradt Lukács egyedi dalszövegei számítanak.

Kezdetek:

Az első szárnypróbálgatások után hivatalosan 1989. október 14-én alakult meg a banda, ezen a napon léptek fel először ezen a néven, az Auróra előzenekaraként, Debrecenben. Első demófelvételeiket már 1989 decemberében elkészítették, Baj van!! címmel. Első két albumukon a számok döntő többsége még punk stílusú volt, de az idő haladtával egyre inkább egy igazi rockbandává alakultak át, melyből kifolyólag egyre kevesebb punk stílusú számuk született.

Az 1990-es év állandó turnézással telt, több külföldi (német) és hazai helyszínen szerepeltek, többek között a Petőfi Csarnok színpadán is. Az állandó utazás ellenére 1990 nyarán elkészítették első stúdióalbumukat Punk and Roll címmel, majd 1992-ben A legjobb méreg címmel újabb kazettát adtak ki. 1994-ben a két album újra megjelent egy kazettán, illetve CD-n. A kazetta A oldalán a Punk and Roll, míg B oldalán az A legjobb méreg volt hallható. A CD változatra az U. S. és a Félre a tréfát (akusztikus hangulat verzió) című dalok már nem fértek rá, így ezek csak a kazettán találhatóak meg.

1993 januárjában kilépett a basszusgitáros Tóth Laboncz Attila, akinek a helyére a korábban technikusként dolgozó Molnár „Cseresznye” Levente érkezett, míg a basszusgitárt Lukács Laci vette át. A banda folyamatosan koncertezett tovább, és olyan nagy nevekkel lépett egy színpadra, mint a Sex Action vagy a Moby Dick. Augusztusban a Tankcsapda zajos sikert aratott a Zánkai Poppiacon, ekkor figyelt fel rájuk későbbi kiadójuk.

A befutott Tankcsapda:

Az új évet (és évezredet) már Fejes Tamással a dobok mögött kezdték de csak kettesben, mivel Cseresznye több hónapra az Egyesült Államokba utazott. A következő nagylemez, az Agyarország hosszas utómunkálatok után 2001 januárjában került a boltokba és alig fél év alatt bearanyozódott.

2002= Baj van!!

2003= Szextárgy, Itt vannak a tankok

2003=Élni vagy égni, Örökké tart

2004= A legjobb mérgek

2006=Mindenki vár valamit

2007= Elektromágnes

2009=Köszönet Doktor

2010= Mindentől távol

 

Szavazás

Szereted AC/DC?
szerintem szar
kEdVeNcEiM
IGen
Lehetne jobb is
Nem
Asztali nézet